2015. március 30., hétfő

Eredményhirdetés

Először is, minden résztvevőnek köszönöm a szavazatokat, kommenteket. Nagyon kedves bejegyzéseket kaptam, aminek igazán örülök. Örülök, hogy adhatok nektek és örülök, hogy nagyon sokat adtatok nekem, a játékban való részvétellel, azzal, hogy időt szakítottatok arra, hogy leírjátok a véleményeteket. Nagyon jó érzés ezeket a gondolatoka olvasni, újra: Köszönöm!

Mivel a Facebook Magyar Gyöngyöslányok Csoportban is volt szavazás, a blogbejegyzéshez írt szavazatokkal együtt számoltam (aki esetleg mindkét helyen szavazott, azt csak egy szavazatnak vettem). A Lótuszvirág gyűrűre jött a legtöbb szavazat, így ennek a mintáját készítem el, kb. egy hónapon belül (ezt a hosszú határidőt kérlek nézzétek el nekem, 5 gyerek mellett nem minden történik úgy, ahogy én tervezem). 

A játékosok közül kisorsoltam azt, aki az ékszer tulajdonosa lett:

Renée






Külön köszönet jár Mézesmamának, aki a legaktívabb, tőle mindig kapok sok-sok kedvességet! A nyertest pedig kérem, hogy az email címemre, vagy a Facebookon egy üzenetbe írja meg a címét, ahová a nyereményét postázhatom. Mindenkinek köszönöm a játékot, jó fűzögetést!



2 megjegyzés:

  1. Gratulálok a győztesnek! :-) Köszönöm a játékot!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a nyertesnek!
    A "kedvesség" pedig azoknak jár, akik megérdemlik! Továbbra is szeretettel figyelem majd az alkotásaidat!

    VálaszTörlés