2015. november 13., péntek

Csoportkép

Saját minta alapján készült medáljaim. Még fel kell őket "öltöztetni", de azzal valahogy nagyon lassan haladok.



2015. november 1., vasárnap

Anne karkötő

Régen fűztem már karkötőt. Megtaláltam az egyik dobozomban egy próbát, amit ennek a mintának az alapjával fűztem. A próba mérete alapján kiszámoltam, hogy mennyi gyöngy kell hozzá és pénteken volt annyi időm, hogy bevásároljak. Célirányosan sikerült vásárolni, ehhez a karkötőhöz (na jó vettem mást is, de ez a karkötő volt a lényeg). Sokat vacakoltam a színekkel, végül az döntött, hogy milyen színű karkötőm nincs még. Ezüst, hematit, fekete, stb. vannak, ilyen barnás-márványos nem volt. Megfűztem az alapot és kitaláltam hozzá a díszítést. Az első változat nem vált be, azt visszabontottam, de a következő megoldás tetszett és el is készültem vele.